Az idén ma mutatja meg magát igazán először az Ősz. Eddig csak úgy csendben tapintatosan tapogatózott, hogy vajon eljött-e már az ő ideje, de most aztán úgy látszik végleg eldöntötte, hogy reggelre kelve beköszönt hozzánk szép deresedő fejével.
Pedig sokunknak a dér nem nagyon szimpatikus, mert a fehér szín az élettelenség színe. Az élet örömét sugárzó színek a zöld és a piros. Igaz, ezek többnyire együtt is érkeznek lombokkal és virágokkal, de sajnos együtt is távoznak, éppen így az ősz beköszöntése előtt, átadva helyüket a virágtalan dérnek. Mert a jégvirágok hiába lehetnek szépek, örömet mégsem okoznak, hiszen messziről sóhajt belőlük a halál élettelensége.
Most még nem tartunk itt, csak a zöld lombok búcsúzásánál, miután a piros virágok már előre elköszöntek tőlük, bíztatva őket a jövő évi tavasz szépséges randevújának reményével.
A lombok hullásához valahogy majdnem mindig hozzátartozik az őszi szél beköszöntése is. Erre a szélre én bizony eléggé haragszom, és nem csak azért mert kellemetlenül érzi magát az ember a hideg sóhajtásaitól, hanem azért is, mert nem hagyja a hulló leveleket ott avarrá válni, ahol egész nyáron át virultak szép zöld színükben, reményeket keltve az emberi szívekben.
Most már sárgák szegények és elindulnak megpihenni a föld felé, hogy még utoljára egy kis jót tegyenek a világnak, beborítva annak arcát puha meleg avarréteggel, a közeledő fagyok ellen.
A mi utcánkat csodálatos szilfasor szegélyezi a déli oldalon. Magasságuk elérheti néhánynál a 15-20 métert is. Így ha a szél komolyan kezdi venni a dolgát, akkor az összes haldokló levél itt köt ki a déli sori udvarokban és kertekben. De ez még nem lenne baj, csak az benne a kellemetlen, hogy talán egy hétig is eltart, amíg elfogy a levelek utánpótlása. Addig azonban szinte naponta meg kell ismételni a szegény meghalt levelek eltakarítását, mert azt azért nem lehet megkövetelni tőlük, hogy parancsszóra, mondjuk holnap reggelre mind a földön legyen.
Őszintén szólva én nem szeretem ezt a munkát. Talán azért sem, mert a hangulata tagadhatatlanul az elmúlást idézi, és semmi köze a tavasz virágokat hozó igéretéhez.
De hát az élet az ilyen! Bárhova nézünk, bármiről gondolkozunk, azt látjuk, hogy van kezdet és van vég. Igaz, a kettő egymástól lehet nagyon közel és nagyon távol is, de mindenképpen ez a törvény a végzetünk!
PLAZMAHALMAZ.
