Igen, ott élünk most mindnyájan, a Halál árnyékában!
Hogy ez az élet melyikünknek meddig sikerül, az teljesen bizonytalan, mert soha nem lehet tudni, hogy melyik tanteremben vagy melyik utcasarkon dördül el egy sortűz, és már vége is mindennek.
Pedig nem tettél semmi rosszat, nem követtél el senki ellen, még az Állam ellen sem bűnnek nevezhető cselekedetet, csupán valakinek ilyen kedve volt! Lövöldözni akart egy kicsikét, és mert verebek éppen nem voltak a láthatáron, hát gondolta magában, majd csak jön valaki, akire célba lőhet, hogy egy kicsit érdekesebben teljen ez az unalmas délelőtt.
És mivel éppen én, vagy Te fordultál be elsőnek a sarkon, hát így éppen én vagy Te lettél a véletlen áldozat! Bár akár úgy is mondhatom: most éppen a kettőnk közül került ki a jól nevelt fiú játékszere! Az is lehet azonban, hogy egy "veréb" lelövése nem elégítette ki a mesterlövész igényeit, így mindketten búcsút inthettünk minden valamirevaló utcasaroknak.
Ez a szörnyű cím most azért jutott az eszembe, mert ma egész nap hordták a virágokat és a gyertyákat a Pécsett áldozatul esett egyetemista fiú emlékére. Én is voltam egyetemista is és fiú is, de akkor még egészen más világ járta.
Ilyen lélegzet-elállító dolog még a gondolatunkban sem fordult meg sohasem, hiszen nem hogy pisztolyunk nem volt, de még csúzlink sem, mert tényleg még verebekre sem akartunk vadászni. Pedig másfél évig ott jártunk haza a Gellérthegy orgonabokrokkal őserdő szerúen benőtt oldalában, tehát lett volna módunkban verebeket riogatni. Csakhogy akkor még nem volt meg ez a rettenetesen, sőt rettentően nagy szabadság, amitől most aztán tényleg megbolondulhat félelmében a fél vagy majdnem az egész ország.Legalább is annak magyar része!
Nem tudom megérteni,- bár igazság szerint mindenki érti, velem együtt, csak mindenki fél és inkább hallgat - hogy miért nem lehet itt rendet csinálni?! Talán valahol már el is mondtam az ország népének ki nem mondott, vagy csak suttogva kimondott véleményét a mai állapotok megváltoztathatóságának módjáról. És ez igen egyszerű dolog lenne, ha ténylegesen szólás-szabadság - és főleg valódi szabadság - volna ebben a szegény, rettegő országban.
Mert most valahogy úgy áll a dolog, hogy belénk mindenki tetszés szerint belénk rúghat, vissza senki sem mer rugni, és nem azért mert a rugdosódóval szemben gyáva, hanem mert a saját törvényeink nem védik meg a saját honpolgárainkat.
Ilyent még elképzelni is szentségtörés lenne, mert akkor mit szól a Szentséges Európai Únió, ha mi magyarok szemtelenül megengednénk magunknak, hogy legalább néha és legalább egy kicsit magyarok legyünk Magyarországon! Inkább verjék élve agyon a teljesen ártatlan magyarokat, csak azt ne mondhassák ránk odafenn a Csúcson, hogy ezek Rasszisták!
Vagy inkább hallgassunk némán, mert a magyarok ne beszéljenek magyarul , hiszen az vérig sérti az érintett államok népét, ha egy magyar ember a saját szülőfőldjén magyarul akarna beszélni! Hát mit képzelünk mi, akik ezeregyszáz éve itt lakunk és a mi kultúránk virágoztatta fel a mostani szomszéd országokat is, hogy ilyen igényekkel próbálunk előállni a XXI. század hatalmas, soha nem tapasztalt, nemesen demokratikus eszméinek leplei alatt!
Néhány sorral feljebb azt kérdeztem, hogy miért is nem lehet itt rendet teremteni, amikor ez mindenki szerint nagyon egyszerű lenne? És erre a kérdésre magában mindenki, mindenféle összebeszélés nélkül azt sóhajtja el, hogy pillanatok alatt rend lenne itt, ha egy rendelettel visszaállítanák a csendőrséget, a teljesen törvényes keretek között. Igaz, egy kis hatalom is kellene a kezükbe, hogy a törvényes lehetőségeken belül cselekedhessenek is a magyarság védelmében. Ettől csak nem lennénk még egyből fajgyűlölők? Még akkor sem, ha a szentségesen szent Únió mondaná is ezt.
Jó lenne, ha végre tudomásul vennénk már egyszer s mindenkorra, hogy minket Európa sohasem segített semmivel, mindig csak kihasznált azóta, mióta már nem volt oka félni tőlünk! Mondjuk, Mátyás király óta. "Nyugodtak" lehetünk abban, hogy most is ezt fogja csinálni, ha mindenben csak meghunyászkodunk előtte, mintha bizony a szolgái lennénk! Hát én nem leszek az, még gondolatban sem! Igaz, ettől még megalázásunk tovább megy a maga sorsszerű útján!
PLAZMAHALMAZ.
