Helló Karácsony! Köszöntelek szeretettel! Örülök, hogy újra találkozunk!
Legalább is most még remélem, hogy találkozunk. Sajnos, azt nem merem megigérni neked, hogy a soron következő randevúnkon majd nem hiába keresel már a régi ismerőseid között. Eltelt az idő, kedves, mindig szeretettel várt Karácsonyom!
Emlékszel még? Emlékszel egy kis pöttömnyi gyerekre, aki félve ugyan valami ismeretlentől, de mégis szívdobogó vágyódással várt Téged egy nevetve csilingelő csengő hangjainak hullámai között. Ez a kis élni kezdő gyerkőc én voltam hajdanán, és meg kell vallanom, soha nem vártalak hiába.
A csengettyűszó meséket és álmokat ébresztő szavára mindig megjelentek valahol a csillagszórók titokzatos fényei is, és szinte önkivületben indultam el megkeresni a hangok és a fények titkait, mert tudtam, hogy most, igen, éppen most, itt járt a várt csoda, és ott, ahonnan a fények kiszűrődnek, ott van bizonyságul a karácsonyfa.
Aztán - egy kicsit később - már elkezdett rohanni az Idő, s az elmúló évek viharaiban valami elhalványult a csodák várásából. Az emlékeimben azonban azok a karácsonyok élnek legszínesebb meseruhájukban égve, amelyekben még nem is sejtettem, hogy mindez a gyönyörű hazugság egyedül értem született, mert értem hozta létre egy érzés, amit úgy hívnak, hogy SZERETET!
Ezért voltam egészen megdöbbenve, amikor már kinyílt értelemmel azt láttam, hogy a szülők egyre nagyobb része a kicsi gyermekeikkel együtt megy karácsonyfát és ajándékokat vásárolni, megfosztva ezzel a majd felnövő gyermekeiket a legszebb emléklehetőségeik mással nem pótolható érzésétől.
Szerencsére az én kicsi koromban a világ még nem tartotta magát annyira "világinak",
mint manapság a racionalitás mindenek fölé helyezésével, elpusztítva ezáltal a mesék manóit, tündéreit, boszorkányait, és főleg a karácsony angyalszárnyakon érkező gyermeki álmait.
A régi karácsonyok melegsége ma már csak néhány helyre jár még vissza, de ezek a helyek is egyre fogynak. Mi pedig, akik még ismertük ezt a melegséget, csak dideregni tudunk az őt felváltó jéghideg fuvallattól, amely egyáltalán nem illik a mendikás, messiásváró, éjfélimisés karácsonyestékhez.
A leghidegebb karácsonyom egyébként 56 karácsonya volt, bár nem azért, mintha a hőmérő negatív rekordokat készült volna megdönteni. De ebben az évben nem is kivül, az ember teste fázott vacogva, hanem belül a lélek tüze nem fűtött bennünket, mert minden magyar úgy érezte, hogy reménység nélkül nem lehet melegedni ott, ahol a Szabadság éppen csak felgyulladt éltető tűzét megint és talán véglegesen kioltotta a karácsonyi szeretetet nem ismerő idegen hatalom jeges acélkeze.
Akkor fiatal egyetemista voltam, éppen negyedéves, ma pedig itt várom a már talán utolsó karácsonyomat. Számomra tényleg nincsenek már tündérek és manók, de bennem élnek ezek még a régi karácsonyok felejthetetlen emlékeiként, egészen addig, amíg el nem kell indulnom a betlehemi csillag ragyogó útján, az égi karácsonyok felé.
Most még hadd kívánjak Mindenkinek szép Karácsonyt, és ha lehet, minél kevesebb családban öljék meg a gyerekek szívében és lelkében ennek a hófehér ünnepnek csodálatos misztériumát! Mert a szép titkokra és misztikus emlékekre szükségünk van és lesz az egész életünkben, hiszen csak ezekkel válik majd elviselhetővé a sokszor beköszöntő fájdalom.
PLAZMAHALMAZ.
